Döntések
Rengeteg ki nem mondott szó lappang a szívünkben, fejünkben. Lehetetlen elképzelések, meggondolatlan döntések. Van, aki könnyen talál megoldást a megoldhatatlan feladatokra. És van, aki segítségre vár, mert kétségbeejtőnek érzi a maga helyzetét. Amennyi emberfej, annyi elképzelés születik ezen a világon. Most két fajtát említenék meg. Az Optimista és a Pesszimista gondolkodású emberi személyiségek. Bár ezek között is ott rejlik a különc. Az aki épp ésszel mer gondolkodni és mindkettőt bátran beismeri. Ő tudja, hogy hibázhatunk, de azt is, hogy ki is tudjuk javítani. Olyan dolgokra vagyunk képesek, amikre nem is mernénk gondolni, mert félünk. Ez az út a megoldás sok mindenre. Nem éppen egy kilépkedett utca, de még válhat azzá. Csak sokan egy kis motivációra várunk és vágyunk. Ha az én utamat vennénk figyelembe, akkor én most a zavarodottság fokán helyezkedem el. Nem tudom eldönteni, hogy pozitív vagy negatív irányzat felé haladjon az elképzelésem és akaratom. Egy kicsit bevallom megingott a hajóm. Kétségek és egyben félelem vízére kerültem. Az az érzés támadt bennem egy pillanatra, hogy ismét kietlen szárazföldre küldenek. Pedig erről a hajóról nem akartam leszállni. Nem is értem, hogy miért jutott ilyen az eszembe, mert az utastársam sem akar leszállítatni. Talán túl sokszor küldtek már a szomorúság földjére. De ez a személy nem fogja engedni, hogy ez a kincs homok alá kerüljön. Meg sem fordult a fejében, hogy ilyesmi történhessen. Én hiszek ebben a férfiben és rájöttem, hogy még jobban mennyire szeretem. Kiteljesedett mára már bennem ez az érzelem. Emellett eme férfit nagyon is tisztelem. Kivívta magának, hogy még inkább becsüljem és megbízzak benne. Így bizonyára az optimista irányba haladok. Már nincs mi visszahúzna, nem látom, hogy félnem kéne. Egy öbölbe eveztünk, szerelem hullámain keresztül. Vasmacskát leeresztettük a kéken tündöklő tenger mélyébe, sziklák között vergődve. Furán szólva .. örökkön-örökké.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése